Tavaly bukkantam erre a gyöngyszemre, amikor a hozzánk látogató finn cserediákot tanítottam magyarra két hétig. A dolog szakmai kihívást jelentett, hiszen eddig csak angolt tanítottam – magyaroknak. Hamar felmértem, hogy a magyar, mint idegennyelv tanításához anyagokra van szükségem, s az interneten böngészve találtam rá a magyaróra nevű honlapon erre, szószedettel és mindennel együtt, amitől most megkíméllek Benneteket:

“Milyen a magyar szingli?

 Nem kell különösebben kifinomult valóságérzék ahhoz, hogy belássuk: a magyar egyedülálló lányok többsége nem úgy él, ahogy a sikersorozatok szinglijei.

A szociológusok felmérései szerint az egyedülálló fiatal nők többsége albérletben lakik, és elég nehezen jön ki a fizetéséből. Havonta legfeljebb egyszer keres fel egy divatosabb kávézót barátnőivel, sűrűbben nem teheti meg, mert sem pénze, sem ideje nincs rá. Többségük családra és társra vágyik. Nem mindig karrieristák, de tudják, hogy munkájukra a családalapítás után is szükség lesz, hiszen a magyar családmodellben mindkét fél keres. Klasszikus karrierről esetükben szó sem lehet: a topmenedzseri állásokat, felsővezetői posztokat már betöltötték azok a most negyven év körüli férfiak, akik a rendszerváltáskor, a multicégek megjelenésekor szereztek – általában közgazdasági – diplomát és angol nyelvvizsgát.”

A 18 éves finn srácot megkíméltem tőle, de engem elgondolkodtatott.  Ennyire tipizálható az állapotom? Ennyire. És annyira különböző Bridget Jones-étól…

Így 30-on túl, kezdem érteni híres angol sorstársamat. Amikor naplóját 20 évesen először olvastam, nem tudtam napirendre térni azon kijelentése felett, miszerint „I’m tired of the dating game.” Mi az, hogy valaki belefárad a randizásba? Huszonévesen a világ legtermészetesebb és legizgalmasabb dolga volt, hogy lehet ebbe belefáradni, egyáltalán, egy átlagosan szép, kedves és nyitott nőnek, aki imád bulizni, mi problémája lehet az ismerkedéssel?

Nos, huszonévesen semmi. Harmincon túl, ez egy egészen más kérdés. Először is, az ember összes barátnőjének vagy párja, vagy gyereke van, esetleg mindkettő egyszerre, nincs kivel bulizni menni, mert félévben egyszer ha sikerül összeszervezni. Másodszor, ha el is jutsz, rájössz, hogy a te korosztályod nem jár már bulizni, ha mégis, természetesen párban.

Egyébként is, mintha lenne egy íratlan szabály: ha nincs pasid, nincs társasági életed. Barátnőkkel találkozni jó, de az ember 30 körül még kicsit több programra vágyik az egyébként is egyre ritkuló csendes kettesben való kávézgatásoknál… A párban élők pedig nem keverednek. Kirándulást, kalandparkokat, közös vacsorákat gyakran szerveznek, csak és kizárólag más párban élőkkel együtt… 🙁

Irigykedve nézem Bridget Jones-t és az ő városi szinglikből álló „családját”, minden hétvégén buli, közös utazások, állandó telefonkapcsolat, stb. Na, ez itt nincs. Van helyette a „mivel is töltsem a hétvégét?” állandó kérdése. Persze “csak” szervezés kérdése. Nagyon komoly szervezésé… Hiszen párban élő és/vagy gyerekes barátnőid természetesen párjukkal/gyermekükkel szeretik tölteni a hétvégéjüket, ami érthető.

Te is ezt tennéd, ha lenne párod, és a híresztelésekkel ellentétben, és a hangulatodtól függően, szeretnéd is, ha lenne. Szívesen ismerkednél,csak…

És itt a  másik különbség, megint csak Bridget javára: itt senki nem mutat be senkinek senkit. Se a család, se a barátok. A társkeresés ezen formája ismeretlen. Esküvőkön se lehet ismerkedni: aki akart, már 20-as éveiben férjhez ment, és (jobb esetben nem) most válik… Aki meg nem akart, nem is fog, vagy majd csak ha jön a gyerek, akkor is csak elintézi a papírokat és kész.

Patthelyzet? Nem teljesen. Nagyon utált mentőövként ott vannak az online társkeresők, amiket a huszonévesek még lenéznek, a harmincasok közül pedig mindenki használ… És persze a jó öreg vakszerencse, meg a megingathatatlan hit, hogy akivel kell, azzal úgyis találkozol. Ki tudja, melyik hatékonyabb? 🙂 Nekem mindkettőben volt/van részem bőven hosszúra nyúlt szingliségem alatt. Ez a blog erről szól majd: vicces vagy éppenséggel embert próbáló találkozásokról, nagy szünetekről, és arról, hogy ezt az állapotot hogyan éli meg az ember lánya így, 30 felett szingliként.

Ha már egyszer tanagyag lett belőle … 🙂