… Sajnos, rendetlenségből kifolyólag, nem időrendi sorrendben írom és rakom fel a dolgokat. Amiről ez a bejegyzés szól, az kb a két évvel ezelőtti állapot rögzítése…

 

 

A pasihiánynak különböző fokozatai vannak.  Íme néhány árulkodó tünet arról, amikor már a legvégsőben vagy 🙂 Nem, nem azt mondom, hogy a legyet is röptében, 30 fölött természetesen van önuralma az embernek – még részegen is…. Deeeee, mindenesetre többször eszembe jutott. Illetve egész konkrétan, folyton ez járt a fejemben. Na, ez a gáz. Hogy úgy közlekedsz, hogy minden egyes pasit szóba jöhető jelöltként nézel meg. 20-50-ig, ami már azért egy kicsit tényleg túlzás. Komolyan, nem tudsz úgy ránézni pasira, hogy végig ne gondolnád, hogy vajon ő-e AZ. Gyors szkennelés, és rögtön megvan a kifogás, ha más nem is, hát csak az, hogy épp nincs kifogás ellene, de harangzúgást se hallassz. Persze, jóval szórakoztatóbb így közlekedni, mintha mondjuk a kutyaszarok miatt vizslatnád csak a terepet, ez tény.

Ez a lelkiállapot igen furcsa helyzeteket eredményez. A példákat lehetne sorolni vég nélkül, de íme néhány ízelítőül.  Kezdem azzal, hogy hosszas lamentálás után az ember lánya elhívja a leendő guruját salsazni. A hosszas lamentálás azért van, mert tudom magamról, hogy nem ártatlanok a szándékaim. Hosszú időbe telik, hogy meggyőzöm magam, hogy deee, és hogy ezt is könnyedén kell venni. Mivel ez már a végső stádium, megírom azt az e-mailt. Szerencsére roppant gyors, rendkívül tömör és igen korrekt visszautasítást kapok, ami egyrészt baromi bosszantó, mert világosan bizonyítja, hogy lebuktam, másrészt nagy megkönnyebbülés, mert így nem kell továbbpörögni a dolgon, és azon lamentálni, hogy akkor most el akarom-e csábítani, vagy inkább tanulni szeretnék tőle. Egyébként se vagyok biztos benne, hogy tényleg akarok-e tőle valamit, még ha esetleg lehetne is, és nem csak azért izgatja-e a dolog a fantáziámat, mert ilyen pasim még nem volt. Valahogy úgy, mint amikor anno zsenge ifjúkoromban meg voltam őrülve azért, hogy fekete pasim legyen…

Aztán, adódik az az ennél egy fokkal se kevésbé zavaros és idétlen helyzet, hogy a volt (nős) pasimnak a legjobb barátjával megyek bulizni. A dolog teljesen extrém, órákat beszélgetünk az exekről, közben fogy a bor, és megy a finom határfeszegetés. A buliban ez fokozódik, a tánc és a zene hozza, hogy a nem-érinthetjük-meg-egymást-hiszen-csak-barátok-vagyunk szabály fellazul, aztán meg az alkohol hozza, hogy ez így is marad, és akkor is kézenfogva császkálunk, ha épp nem indokolt. Hála az égnek, az emberen 30 év nem múlik el nyomtalanul, és akkor is úrinő tud maradni, ha annyit ivott, mint utoljára egyetemista korában. Az este az ágyban végződik, de külön ágyban. Tudom, hogy ez a helyes megoldás, hogy a srác nem életem szerelme, tehát nem érdemes vállalni a bonyodalmakat,  mégis, napokig jó érzés motoszkál bennem, hogy kézenfogva mászkáltam és szorosan öleltek… Ez már a vég.

A bulis este után rájövök, hogy nem lesz ez így jó, de nem bírom magam rávenni a randivonalra való visszajelentkezésre. Hogy ne essek megint pánikba attól a kérdéstől, hogy „De hol fogok én megismerni bárkit is?!?!?!” gyorsan végigfuttatom magamban az alternatív lehetőségeket. A dolgok ily módon való összekapcsolása már ugyan a groteszk határait súrolja, de rájövök, hogy tulajdonképpen az, hogy az osztályom végzős, még nagyon jól jöhet. Lesz egy csomó program, ami csomó új embert hozhat az utamba. Rögtön itt az első, az osztály büfét csinál egy nemzetközi konferencián. Először ki vagyok akadva, mert oda az egész szombatom – azaz a hétvégének a java – , de aztán szép lassan rájövök a dolog előnyére:  a hely hemzsegni fog az ismeretlen és hasonló érdeklődési körű pasiktól…:-D A konferencia előtti héten, rám egyáltalán nem jellemző módon, minden nap eltöltök vagy félórát azzal, hogy végigveszem az elképzelhető összes szettem, minden variációban kipróbálom, szinte álmatlan éjszakáim vannak emiatt, és egészen az utolsó pillanatig nem tudok dönteni. Ennek, na meg a szombat hajnali 7-kor feldobott tökéletes sminknek köszönhetően majdnem elkések.

Hogy a smink hatása-e vagy se, mindenesetre sugárzok, boldog-boldogtalanra úgy mosolygok, mintha megnyertem volna a lottóötöst, néha el is gondolkozok rajta, hogy nem túlzás-e ez egy kicsit, de nem bírom abbahagyni. A sütemények emiatt, vagy ennek ellenére is, de jól fogynak, hála az égnek. Nos, az Igazi ott se jön velem szembe, de bőven van alkalmam flörtölni, kapok igen egyértelmű pillantásokat is, sőt, az egyik, egyébként roppant jóképű és kellemes férfin látszik, hogy úgy maradna még beszélgetni, csak épp a hely és az idő nem alkalmas. Szóval, elsöprő győzelem nincs, de az irány jóóó!

Az ilyen extrém pasihiány állapotában az ember olyanná válik, mint egy folyton szirénázó mentőautó, vagy mint egy tüzelő nősténymacska, aki a szomszéd faluból is odavonzza az összes még használható kandúrt. A következő esetben már tényleg ártatlan vagyok, mint a ma született bárány, ez már a vonzás tiszta (és kissé ijesztő) törvénye. Teljesen naívan felrakom a FB falamra, hogy melyik hétvégén megyek haza szülővárosomba, és hogy van-e kedve valakinek fürdőbe jönnie. 1 másodperc múlva felugrik az ablak a chaten, hogy „Nekem van.” Mikor meglátom a küldőt, dobok egy hátast: egy volt általános iskolai iskolatársam küldte, akit idestova 20 (na jó, 18) éve nem láttam. Szóval, annyi idő után ez egy kicsit meglepő fordulat, de a srác anno 14 évesen bejött, emlékeim szerint irtózatos nagyokat röhögtünk együtt, úgyhogy egy randit mindenképp megér a dolog, azt azért leszögezem, hogy ha már ennyi ideje nem láttuk egymást, talán először inkább felöltözve kéne találkozni 🙂

Megbeszéljük, hogy elmegyünk gombát (igen gombát, nem bélyeget) gyűjteni. Egész délután ezen pörgök, „Egyszerűen hihetetlen!!”-mesélem már az ötödik barátnőmnek a telefonban, közben magamban megállapítom, hogy 1. ez már a végső stádiumnak is a legvége, amikor az ember egy ilyen jelentéktelen dologból ekkora ügyet csinál  2. baromi drága mulatság szinglinek lenni (telefonszámla, ugyebár…). S bár javíthatatlan romantikus vagyok, akkor is elmúltam 30, a szkennelést távolból itt is lefuttatom, és megállapítom, hogy valószínűleg a srác nem az igazi – hiába a teljességgel váratlan sorsfordulat ezzel az out of the blue felbukkanással. A srác lehet, hogy nem az Igazi, de kétségtelenül csupa meglepetés, alig 4 nappal később jön az újabb üzenet, hogy „Nem fog menni a hóvégi találka. Átköltöztem Svájcba.” …